Ötödik alkalommal rendezte meg a MAKSZ és az IAB Hungary közös digitális kurzusát.
digitális mesterkurzus
Ismét Digitális Mesterkurzust rendezünk!
Az ügyfelet nem lehet leváltani
Az amerikai felnőttek már 2013-ban többet interneteztek, mint amennyit a tévét nézték, 2014-ben pedig az Egyesült Királyságban is a netezés felé billent a mérleg. A németek európai viszonylatban konzervatívnak számítanak, de a 14-49 éves korosztályban már ők is az internetet részesítik előnyben. Bár Magyarországon még mindig nagyon erős a televízió, az olló itt is záródik.
Az internethasználók körében – globális átlagban – a netezés már felülmúlja a teljes hagyományos médiafogyasztást. A digitális időtöltés régiónként és országonként nagyon szór, de az adatok jól tükrözik az elmúlt évtizedben bekövetkezett drámai változást.
Logikus, hogy a hirdetők követik a célcsoportjukat. A 2015-ös előrejelzések szerint az Egyesült Királyság lesz az első reklámpiac, ahol a digitális költés aránya átlépi az 50%-ot. Több skandináv országban és Ausztráliában is 40% feletti digitális arányt jósolnak az idei évre.
Magyarországon 2014-ben jó esély volt rá, hogy a digitális reklámköltés meghaladja a tévés költéseket, és végül csak erős hajrával sikerült megtartani a legnagyobb hagyományos szektornak a vezető helyét.
Kétségek
A fentiek ellenére, miközben a marketing- és médiaszakma egyik fele a digitális forradalommal és a ‘Quo Vadis, Marketing?‘-gel kel és fekszik, a hirdetők között sok jelentős cég van, ahol felső szinten számos általános és specifikus fenntartást fogalmaznak meg a digitális kommunikációval kapcsolatban. Magyarán, nemhogy nem itatta át a digitália szelleme a cégvezetést és a marketinget, hanem masszív szkepszis uralkodik. olvasásának folytatása
Szuperhősképző – Digitális Mesterkurzus 3.0
– Ha gyakorló online médiás vagy marketinges vagy, és csillogóra políroznád a tudásodat.
– Ha már beleástad magad az online-ba, de jó lenne, ha igazi profik raknának rendet a fejedben.
– Ha csak a digitális felszínt karcolgatod, de szeretnéd hatékonyan behozni a lemaradásod.
A K K O R K Ö Z T Ü N K A H E L Y E D !
Április 10-én harmadszor is MAKSZ-IAB Digitális Mesterkurzus azoknak, akik az online média, marketing és kutatás bennfenteseitől akarják elsajátítani a szakma okosságait!
C S A K A L E L K E D E T A K A R J U K !